2014. október 4. Ma Miskolcon kellene lennem, ehelyett a világ másik végén vagyok, 9 óra eltérésben. Most már így alakult, nem tudom visszacsinálni.
Ahogy azt az érthetetlen e-mailt sem lehet visszacsinálni. Három hete kaptam, Edina unokahúgától, amelyben röviden és tárgyilagosan közli a felfoghatatlant, hogy Edina nincs többé. Közel egyidősek voltunk (de rossz ez a múlt idő!), 15 éve ismertük egymást, kollégák voltunk. Néha jobban összehozott minket a sors, néha nem beszéltünk egymással hosszabb ideig. De nagyjából mindig tudtuk a másikról, hogy mi van vele.
Elkezdtek jönni az emlékek. Amikor Zágrábban éltem, Edináék bérelték a Tihany utcai lakásomat. Hogy az Andersenes "aranyévek" alatt mekkora bulikat csaptunk. Vagy hogy szinte fiúvá vedlett ha sportról volt szó. Athénban a 2004-es olimpián, ha nem is teljesen váratlanul, de minden előzetes megbeszélés nélkül összetalálkoztunk az utcán, aztán többed magunkkal egy fantasztikus hetet töltöttünk együtt szurkolással. 2002. áprilisban kijöttek hozzám Zágrábba és együtt szurkoltunk a Vasas - Mladost Zagreb KEK vízilabda döntőn, amit a Vasas nyert meg. Hogy egymás mellett ültünk 2007-ben az Arénában amikor a magyar jégkorong válogatott először a történelem során legyőzte Svédországot. Vagy hogy 2012-ben Ljubljanában ismét egy egész hetet töltöttünk együtt a jégkorong vébén. Ezek és sok minden más jutott eszembe aznap este, amikor az a visszacsinálhatatlan e-mail megérkezett. Nem voltunk mi legjobb, legközelebbi barátai egymásnak, nem is engem nyom a gyász legjobban, szándékosan nem is írok ide neveket. De elveszteni egy barátot, ilyen fiatalon, akkor is felfoghatatlan.
Edike jó ember volt. Amikor anyukám meghalt, az elsők között volt aki részvétet nyilvánított és megpróbált lelket önteni belém. Sajnos kétszeresen is átélte ugyanezt. Vagy amikor meg éppen a magánéletem nem volt a toppon, jött és bíztatott, sokat beszélgettünk. Rólam beszélgettünk, csak rólam. Milyen figyelmetlen is voltam, végzetesen figyelmetlen. Hiszen neki is megvoltak a problémái, amiket jól magába rejtett. Olyan könnyű volt azt gondolni, hogy rossz dolgok csak velem történhetnek meg.
Aznap este, amikor megkaptam a végzetes hírt, megnéztem a facebook oldalát. Egy élő Edina oldalát láttam. Visszaolvashattam a levelezéseinket, láttam a bejegyzéseit. Idén nyáron nagyon keveset voltam a facebook-on, így - most már ezt sem tudom visszacsinálni - elkerülte a figyelmemet, hogy kórházba került, de még a kórházból is vicces üzeneteket posztolt. Nem tudtam megkérdezni, hogy mi a baj, bár utólag talán összeállt a kép.
Rossz dolgok nem csak velem történnek. Ha jobban belegondolok, velem nem is történtek rossz dolgok. Minden csak relatív.
Edike, szeretném ha ott fenn is megmaradnál annak a bűbájos csajnak aki itt a földön voltál. Kell a csapatnak onnan fentről is biztatás, lesz még a Vasas ismét jó csapat, a magyar válogatott meg repül vissza az A csoportba. Biztos vagyok benne. Csak Te is szurkolj.
És itt a földön mi pedig nem felejtünk el, mert velünk maradsz. Bár nagyon hiányzol.
Edike, vigyázz magadra, mi is vigyázunk magunkra és az emlékedre. Nyugodj békében!
