HTML

Futni jó!

2013. április 14. - Aznap lettem 38. És aznap futottam le életem első maratonját. Ez a blog eredetileg az odavezető útról szólt. Azóta viszont már arról, hogy miként nyílik ki egy maraton után a világ. Mert kihívásból rengeteg van, csak figyelni kell.

Friss topikok

  • Azt az elkényeztetett hokiszurkoló mindenségit!: MEN-JUNK-VISSZA! MEN-JUNK-VISSZA! :) (2014.05.19. 09:21) Út Koreába - 2. rész
  • munkagep: @Azt az elkényeztetett hokiszurkoló mindenségit!: türelem, ífjú Skywalker, türelem. :-) (2014.05.14. 12:28) Út Koreába – 1. rész
  • Heronyányiné Lang Anna: Tényleg nagyon jó ez a bolt csak jó fizetés is kellene hozzá !3dl Limonádé 290 ez nem a dolgozó em... (2013.10.12. 14:21) Van egy bolt Szekszárdon
  • jacint70: Hajrá Karesz! Aztán este még lesz egy apró kis program a Stadionok megállónál... ;-) (2013.04.08. 10:29) Már csak 1 hét
  • Weboldal készítés olcsón: Tudok egy jó tervet, ha sikerül a maratonod! Ez nem más, mint az Ironman: olyan maraton, amire 3,... (2012.11.13. 11:05) Köszöntő

Címkék

Spar 30

2013.10.13. 21:36 munkagep

Kezdem egy tavalyi sztorival. Reggel 9:30 van, szokásomhoz híven nem neveztem online, reggel meg el is aludtam, úgyhogy hatalmas rohanás a Városligetbe. Kocsit leraktam a mexikói úti parkolónál, onnan futás a versenyközpontig (2km), mert csak 9-ig lehet nevezni. Persze nem értem oda, de azért sikerül, megnyugodhatok. A rajt csak 10:15-kor lesz. Épp lepakolnék, hogy végre rendezzem gondolataimat, elkezdjek rendesen bemelegíteni, amikor a hangosbemondó visszaszámol és nagy örömujjongásban elstartoltatja a mezőnyt. Mi van?? Odarohanok, kérdezem mi történik, mondják, hogy hát elstartolt a maraton. Na és a 30km-es mezőnyével mi lesz? Milyen 30 km? Az az Erzsébet hídtól indul! Cucc már leadva, az mp3 lejátszómon kívül nincs nálam semmi. Jól van, akkor átfutunk....

Így lett nekem a tavalyi Spar 30 igazából Spar 37. Olyan is lett az eredménye (2 óra 57 perc), utána döntöttem el, hogy akkor már egy maratont is bevállalhatok és úgy is lett.

Idén megint a 30-asra neveztem, egy kicsit több felkészülés után mint tavaly, de a maratont ezúttal nem vállaltam. Ahhoz azért nem edzettem eleget, így a cél az maradt, hogy a tavalyi időn faragjunk egy jelentőset.

Reggel 9:00 van, szokásomhoz híven nem neveztem online, reggel el is aludtam, úgyhogy Hatalmas rohanás a városligetbe. Kocsit leraktam a mexikói úti parkolónál, onnan futás a versenyközpontig (2km), mert csak 9-ig lehet nevezni. Persze nem értem oda, de csak sikerül, megnyugodhatok... A jó pap viszont holtig tanul: idén rutinosabb voltam, és taxival mentem a 12. km-hez....

A cél tehát a tisztes helytállás, ehhez kicsit magasra tettem a lécet. Jászberényi Áron barátom ugyanis 5 percen belüli km-ekkel akarta megfutni a teljes 42,2 km-es távot, így más dolgom nem volt, mint várni a 3 óra 30 perces iramfutókra és mögöttük csatlakozni Áronhoz. Tegnap még jó ötlet volt, ma már kicsit be voltam rezelve. A félelmeimet tovább fokozta, hogy a becsült időnél jó 2 perccel korábban megérkezett a mezőny, jelezve, hogy nem viccelnek az 5 percen belüli km-ekkel. Az első km 4:47, a következő 4:50. aztán 4:35... Hűha, ebből baj lesz. Persze futás közben értettem meg, hogy ha frissíteni is meg kell álni, akkor nem fognak kijönni az 5 perces átlagok, de ez a rohanás akkor is veszélyesnek tűnt.

A verseny útvonala az eddigiekhez képest némileg megváltozott, szerintem abszolút előnyére. Ezúttal kimaradt a Parlament előtti rész az építkezések miatt (ez persze kár), helyette viszont bekerült a Margitsziget, ami viszont van olyan hosszú, hogy nem kellett kimenni Lágymányos külsőig a lepattant külvárosi ipartelepre. Apropó parlament. Pár éve történt egy barátommal, brit házaspár mellett kocog már elég lestrapáltan a rakparton, amikor a feleség felnéz és azt mondja a férjének. "Look! The Hungarian Parliament! (Nézd, itt a magyar parlament!)". Mire a harmincvalahány kilométerrel a lábában járó, egyébként biztos példamutatóan diplomatikus angol férj csak ennyit mond: "Very fuckin' interesting. (Kibaszott érdekes.)" 

Az időjárás az indulásnál a nagyon ideális felhős (inkább ködös) 17 fok volt, ez a nézők számára szerencsére, a futók számára már inkább sajnos hamar átváltott 23-24 fokba és szikrázó napsütésbe, amit én futás közben annyira nem szeretek, főleg ekkora távon. De futottam rendületlenül a lufis iramfutók után, a mezőny pedig szépen fogyatkozott. A 30-as kilométernél (ami nekem 18) kezdett végérvényesen megcsappanni a mezőny, hálát adtam az égnek, hogy ezúttal a 30 km-es fallal nem kell megbirkóznom. 

Minden Bátor-tábor aktivistának köszönöm a bíztatást. Támogatandó az alapítványukat, a rajt előtt vettem egy bátor-táboros pólót és abban futottam, ennek köszönhetően kitűntetett figyelmet kaptam a szurkolóiktól, minden nagyobb szurkolói zónánál űztek-hajtottak, a legjobban a Nyugati felüljárónál, ahol még gyalog is rossz felmenni, nem, hogy 35 km után. Hatalmas élmény így futni, mindenkinek ajánlom, hogy egyszer próbálja ki, és persze támogassa őket.

A Városligetbe beérve olyan 38 km-nél aztán én is szépen leszakadtam a lufiról, a Szépművészeti Múzeumnál még 50-100 méter lehetett a lemaradásom, de már nekem is sok lett az iram. Lám-lám a 30 km-es fal mindenkit elér, milyen jó, hogy engem csak a célvonalban. A befutó a megszokott katarzis, ugyan a 2 óra 30 perces álomidőből jó fél perccel kicsúsztam, de most már kit érdekel. 

És végezetül egy szubjektív összehasonlítás. Amikor tavaly beneveztem a Bécs Maratonra, mindenki áradozott, hogy az milyen egy szuper verseny, mekkora a hangulat. Nem értek egyet. A Budapest Maraton és a Bécs Maraton között épp az a különbség, mint a budapesti éjszakai élet és a bécsi éjszakai élet között. Fényévek. Lehet, hogy a bécsi verseny szervezettebb volt, de olyan bécsiesen unalmas. A budapestin viszont dobok, táncosok, együttesek és hatalmas szurkolás. Köszönöm mindenkinek, hogy itt lehettem ismét!

photo (1).JPG

Szólj hozzá!

Edina

2013.10.04. 08:14 munkagep

2014. október 4. Ma Miskolcon kellene lennem, ehelyett a világ másik végén vagyok, 9 óra eltérésben. Most már így alakult, nem tudom visszacsinálni.

Ahogy azt az érthetetlen e-mailt sem lehet visszacsinálni. Három hete kaptam, Edina unokahúgától, amelyben röviden és tárgyilagosan közli a felfoghatatlant, hogy Edina nincs többé. Közel egyidősek voltunk (de rossz ez a múlt idő!), 15 éve ismertük egymást, kollégák voltunk. Néha jobban összehozott minket a sors, néha nem beszéltünk egymással hosszabb ideig. De nagyjából mindig tudtuk a másikról, hogy mi van vele.

Elkezdtek jönni az emlékek. Amikor Zágrábban éltem, Edináék bérelték a Tihany utcai lakásomat. Hogy az Andersenes "aranyévek" alatt mekkora bulikat csaptunk. Vagy hogy szinte fiúvá vedlett ha sportról volt szó. Athénban a 2004-es olimpián, ha nem is teljesen váratlanul, de minden előzetes megbeszélés nélkül összetalálkoztunk az utcán, aztán többed magunkkal egy fantasztikus hetet töltöttünk együtt szurkolással. 2002. áprilisban kijöttek hozzám Zágrábba és együtt szurkoltunk a Vasas - Mladost Zagreb KEK vízilabda döntőn, amit a Vasas nyert meg. Hogy egymás mellett ültünk 2007-ben az Arénában amikor a magyar jégkorong válogatott először a történelem során legyőzte Svédországot. Vagy hogy 2012-ben Ljubljanában ismét egy egész hetet töltöttünk együtt a jégkorong vébén. Ezek és sok minden más jutott eszembe aznap este, amikor az a visszacsinálhatatlan e-mail megérkezett. Nem voltunk mi legjobb, legközelebbi barátai egymásnak, nem is engem nyom a gyász legjobban, szándékosan nem is írok ide neveket. De elveszteni egy barátot, ilyen fiatalon, akkor is felfoghatatlan.

Edike jó ember volt. Amikor anyukám meghalt, az elsők között volt aki részvétet nyilvánított és megpróbált lelket önteni belém. Sajnos kétszeresen is átélte ugyanezt. Vagy amikor meg éppen a magánéletem nem volt a toppon, jött és bíztatott, sokat beszélgettünk. Rólam beszélgettünk, csak rólam. Milyen figyelmetlen is voltam, végzetesen figyelmetlen. Hiszen neki is megvoltak a problémái, amiket jól magába rejtett. Olyan könnyű volt azt gondolni, hogy rossz dolgok csak velem történhetnek meg.

Aznap este, amikor megkaptam  a végzetes hírt, megnéztem a facebook oldalát. Egy élő Edina oldalát láttam. Visszaolvashattam a levelezéseinket, láttam a bejegyzéseit. Idén nyáron nagyon keveset voltam a facebook-on, így - most már ezt sem tudom visszacsinálni - elkerülte a figyelmemet, hogy kórházba került, de még a kórházból is vicces üzeneteket posztolt. Nem tudtam megkérdezni, hogy mi a baj, bár utólag talán összeállt a kép.

Rossz dolgok nem csak velem történnek. Ha jobban belegondolok, velem nem is történtek rossz dolgok. Minden csak relatív.

Edike, szeretném ha ott fenn is megmaradnál annak a bűbájos csajnak aki itt a földön voltál. Kell a csapatnak onnan fentről is biztatás, lesz még a Vasas ismét jó csapat, a magyar válogatott meg repül vissza az A csoportba. Biztos vagyok benne. Csak Te is szurkolj.

És itt a földön mi pedig nem felejtünk el, mert velünk maradsz. Bár nagyon hiányzol.

Edike, vigyázz magadra, mi is vigyázunk magunkra és az emlékedre. Nyugodj békében!

Edina.jpg

Szólj hozzá!

Amerikai krónikák

2013.10.01. 10:29 munkagep

Három hónap hallgatás után előkerültem, kicsit szabadságoltam magam a nyárra. Szerencsére nem telt eseménytelenül a nyár, a legfontosabbak címszavakban:

Júliusban életemben először 45 percen belül futottam a 10 km-t. Ehhez kellett a meglehetősen hűvös skóciai időjárás is, 13 fokban sikerült abszolválni a rekordot, a megdöbbentően szép skót felföldön. (Július és 13 fok, értitek. Csak elhivatottaknak ajánlom, de nekik nagyon.)

Augusztusban Szigetmonostoron indultam egy terepfutó versenyen, rekkenő, 30 fok feletti hőségben. A 12,5 km-es táv így is megvolt 1 órán belül. Verseny után dinnyét osztottak, szerintem megettem 2 kilót ott helyben.

Szeptemberben jött a Nike félmaraton, a titkos cél az 1:40:00-en belüli idő volt, ez ugyan nem jött össze, de 1:41:53-mal így is életem legjobb félmaratonja lett. Apró csalódás, hogy nem kerültem be az első 1000-be (ez a verseny színvonaláról mindent elmond), de legalább van miért tekerni jövőre is. :-)

Aztán múlt héten elutaztam a tengeren túlra, konkrétan épp Los Angelesben vagyok, múlt héten pedig New Yorkban voltam. Ha pedig ott jártam, nem hagyhattam ki minden futó mekkáját, a Central Parkot.

A Central Park mítosza részben biztos az amerikai filmekből ered. Szinte nincs olyan New York-ban játszódó film amiben valamilyen kontextusban ne jelenne meg. Ami nekünk otthon a Margit-sziget, New Yorkban az a Central Park. Üdítő oázis az egyébként nyomasztó betonrengetegben. Nekem New York továbbra sem a kedvencem, bár határozottan jobban tetszik, mint amikor először jártam ott, de a Central Park tényleg lenyűgöző élmény.

Ezt a parkot a laikus is látja, hogy a kikapcsolódásnak és a szabadidő sportoknak szánták. A park körül egy kb. 10 km-es műút kanyarog végig, amelynek három sávja van. Egy az autóknak (de abból alig látni, szerintem korlátozva van a behajtásuk), egy a kerékpárosoknak és egy egész sáv (kb. 3 méter  szélességben) kizárólag a futóknak. Oda se biciklivel, se más gyorsabb eszközzel nem szabad bemenni, így aztán hiába futnak sokan, mégsem kell úgy cikázni, mint a margit-szigeti rekortánon, ahol 2 ember épphogy el tud egymás mellett menni.

A park maga egyébként is gyönyörű, nem bírtam megállni, hogy minden nap ne menjek el oda és keresztül sétáljak különböző utakon. Kisebb és nagyobb tavak, csónakázó fiatalok és idősebbek, sportpályákon baseball-ozó családok, hatalmas füves részek és évszázados fák, az elmaradhatatlan mókusokkal. Ha nem lenne a Central Park, szerintem New York kibírhatatlan lenne, így viszont egy igazi főnyeremény annak, aki szereti a pörgő világot.

Ami a futást illeti, természetesen pozitív hatással volt rám is a környezet. A 10 km-es kört 44:01-es idővel teljesítettem, ami abszolút egyéni rekord ismét. Az időeredmény főleg annak tükrében dícséretes, hogy aznap már kb. 15 km-t gyalogoltam a városban, mert egyrészt a metrót nem szeretem, másrészt gyalog sokkal jobban meg lehet ismerni egy várost, főleg ha csak pár napod van rá.

A futás közben két dolog volt teljesen más mint a Margit-szigeten. Egyrészt a Central Park egyáltalán nem sík, sőt szinte nincs is sík része, kisebb és nagyobb lejtők és emelkedők követik egymást, összesen kb. 100 méter szintkülönbséget kell leküzdeni 10 km alatt. A másik meglepetés, hogy a tempó itt sokkal gyorsabb; annak ellenére, hogy bőven 4:30-as kilométerenkénti átlagon belül futottam, legalább négyen megelőztek és többekkel is hasonló tempóban futottunk egymást követve. A rekord idő is valószínűleg nagyrészt ennek volt köszönhető.

Hétvégén még kipróbáltam a Riveride Parkot is, ez Manhattan észak-nyugati részén, a Hudson folyó mentén található. Szintén nagyon szép terep, de azért a Central Parkhoz nem fogható, sem élményben, sem minőségben. De edzésnek mindenképp jó volt.

Polgárpukkasztásként ezen a héten az Atlanti Óceánt a Csendes óceánra cseréltem, meglátjuk, hogy a Santa Monica beach-en miylenek a körülmények.

Stay tuned. :-)

IMG-20130929-00266.jpgIMG-20130928-00214.jpgIMG-20130929-00309.jpgIMG-20130929-00297.jpg

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása