Futni jó!

Nem is lenne rossz. Már el is képzeltem egy sűrűn lakott várost, ahol a legnagyobb bevásárlóközpont közepén egy sokemeletes, megmászható, több szinten egyszerre futható pálya lenne. De nem. A tízemeletes futópálya Mogyoródon található.

A lakópark, ahol lakom egy domboldalra épült, így az alja és a teteje között kb. 25 m szintkülönbség van. A parkfalun egy 1300 méteres út visz körbe, aminek ugyan van olyan szakasza, ami majdnem szintben van, de inkább csak fel- meg lefelé szaladhat az ember, ami azt jelenti, hogy egy kör megtételével lényegében leszaladunk, majd felszaladunk egy 10 emeletes lakótelepi házra. Innen neveztem el tízemeletes futópályának. Ebből szoktam nyolcat megcsinálni.

Edzésnek szuper, élvezetnek már kevésbé. Az első kör még könnyen megy, akkor még bírom tüdővel, illetve a falu tetején lakom, tehát lefelé indulok. Viszont a másodiktól igazi gyötrelem. A kör lejtése és emelkedése ugyanis egyáltalán nem szimmetrikus, van benne egy kb. 700 méteres lejtő, egy 200 méteres sík egyenes és egy nagyon durva, kb. 400 méteres emelkedő. És azon a 400 méteren emelkedik 25 métert.

Amikor először kezdtem otthon futni, még fordított irányban futottam, hosszú emelkedő és rövid, gyors lejtő. Csak ezzel az volt a baj, hogy a lejtős résznél majd' elrepültem és szabályosan fékezni kellett, az emelkedő meg hosszú volt és alattomos. Úgyhogy egy fél éve gondoltam egyet és megfordítottam. A hatás megdöbbentő volt.

Elsőre 7:30-as kört futottam és meg kellett állnom. Mintha hegyet másztam volna. De aztán szép lassan rászoktam a mazochizmusra. Először csak 2-3 kör, aztán elkezdtem nyolcakat futni.

Nagyon hatásos edzés. Lábra kiválóan gyúr, szemmel látható a hatás, a tüdőm majd' kiszakad, de a gyors kilométerek sík terepen ennek lesznek köszönhetők, lefelé meg gyakorolható a fussunk minél gyorsabban játék. Amióta így edzek otthon, fél év alatt 6 percet javult a félmaraton időm, 12 km-en meg percekkel 1 órán belülre kerültem. Hat éve futok, de idén fejlődtem csak igazán.

Az időeredmények is egyre jobbak, tegnap délután már 6:20-as átlagokkal mentem, vagyis emelkedő ide, lejtő oda, már 5 percen belül megy így is az 1 km.

Azt mondtam edzésnek szuper, élvezetnek már kevésbé? Nem egészen. Élvezet megcsinálni, és élvezet bárhol máshol futni utána. Szóval a hegyre futást mindenkinek csak ajánlom, megéri.

14+7+21 km. És 200 m valahogy elszórva. Ez a balatoni matek, a rendhagyó maraton, amit két nap alatt kellett teljesíteni.

A célom eredetileg az volt, hogy tisztességgel lefussam, szintidőket inkább csak viszonyításként fogalmaztam meg, igazából fogalmam sem volt, hogy 3 ilyen táv, hidegben, gyors egymásutánban mit hoz majd ki belőlem. Ehhez képest sikerült életem leggyorsabb 14 és 7 km-ét megfutni és második leggyorsabb félmaratonját. Nem rossz, azt kell mondanom, nem rossz.

Persze nem mondom, hogy most nem érzem úgy, mint akit egy baseball ütővel jól elvertek, főleg a félmaraton vége volt rettentően nyögvenyelős. De a lényeg, hogy megcsináltam, utólag más nem számít.

Többen kérdeztétek, mi a jó egy versenyben, főleg ilyen időben. Az ember még fizet is érte, holott futni bármikor lehet. Hát, igen. Tessék elindulni egy ilyen versenyen és akkor mindenki meglátja. A hangulat, a rengeteg pozitív energia, a jó buli az ami egy versenyt megkülönböztet egy mezei futástól. Manapság rengeteg negatív dolog éri az embereket, tegyük hozzá, hajlamosak is vagyunk a dolgokat borúsabbnak látni mint amilyenek, ehhez képest egy ilyen versenyen hatalmas a kontraszt. Mindenki motivált, egészséges izgalommal tekint az elkövetkező kilométerekre és megpróbálja a legtöbbet kihozni magából. Itt senki sem egymás ellen versenyez, hanem önmagáért. Sokszor látni, hogy ismeretlenek bíztatják egymást, összeállnak, húzzák  a másikat. Az ellenfél csakis önmagunk és nem valaki más. Ezeket az élményeket semmilyen edzéssel nem lehet még csak megközelíteni sem, nemhogy reprodukálni. Egyszerűen süt a pozitív energia egy ilyen eseményből és ezt jó érezni, jó emlékezni rá, és jó visszatérni.

Katával, egy futásban eléggé jártas ismerősömmel indultam, vele nyomtam le a Nike félmaratont is szeptemberben. Az egy nagyon szép történet volt, egy rövid kitérőt hadd tegyek: Még augusztusban, a verseny előtt kb. 1 hónappal meséltem neki arról, hogy készülök megfutni életem legjobb félmaratonját, erre azt mondja, hogy az neki is tetszene, ő is jönne. Sokat nem tudtam Katáról, de nem akartam kedvét szegni, mondtam hát, hogy persze, jöjjön. Aztán gondoltam, micsoda hülye vagyok, jól a nyakamba vettem a problémát, ott pesztrálhatom majd és nem tudom a saját ritmusomat futni. Aztán eljött a nagy nap, elrajtoltunk, erre Kata elkezd szaladni. Mondom neki, Kata, ne rohanj, nem fogod bírni. Ez egy félmaraton, nem szigetkör. Első kilométer, 5 perc kereken, úgy, hogy az indulásnál csak gyalogoltunk. Kata, ne szaladj, nyugi. 2. kilométer, 4:50. Kata, ne hülyéskedj már, még pár km és kidőlsz. 3. km, 4:55. Feladom, akkor fussunk. Kb. 15 km-nél szakadt nálam el a cérna, azt mondja lassulunk. Ne már, dehogy lassulunk! Megyünk a mezőnnyel, nézz körbe. Ránézek az órámra: 5:20. Hú, bakker. Jó, akkor ne lassuljunk. Olyan 17 km-nél még láttam, aztán legközelebb a célban. Állítólag nagyon kellett pisilnie. A verseny után, miután szembesítettem azzal, hogy mit tett velem, elárulta, hogy korábban versenyszerűen atletizált, középtávfutó volt, kb. 2 éve hagyta abba a gimnázium végén, mert már túl sok volt. Egyébként 1500 méteren általában nyert. Fasza. Kösz, hogy szóltál. De legalább megfutottam életem leggyorsabb félmaratonját, úgy 4 perccel jobbat, mint eredetileg terveztem. 

Szóval szombat reggel fél 11-kor indult a mezőny, kb. 450, mindenre elszánt őrülttel, akik a ködös, 7-8 fokos reggelen a forró tea és kalács helyett a párás hideget választották. Az első etap 14 km volt, kicsit ingerszegény utcákon, Siófok télen nem a dübörgő bulikról híres, azt hiszem. Egy 7 km-es kört kellett kétszer megtenni, nem is volt gond, egyedül a szabad strandon keresztül vezető rész volt, ami nem tetszett, mert a kissé mély, füves talajon kellett loholni, és az időben visszavesz. Katát 12 km-nél végül kissé lehagytam, szegény, addig bírta, nem aludt állítólag rendesen egész héten. Ahhoz viszont hozzásegített, hogy 14 km-en átlag 4 perc 48 mp-es kilométereket fussak.

 Délután fél4-kor indult a második menet, közben lehetett egyet ebédelni. Rettentően belekezdtünk, 4:30-as kilométereket mentünk, amit én kb. 3 km-ig bírtam, aztán felszólt a gyomromból az ebédem, hogy nem kéne... Kata persze megint szaladt boldogságában, valahol jó fél perccel előttem ért be, de így is irdatlan erős tempót futottam, átlagban 4:38-at. Nem is voltam olyan fitt, mint délelőtt, itt már elkezdtem érezni, hogy ennek a hétvégének hátra van még a neheze.

Vasárnap délelőtt 11-kor aztán elrajtolt a félmaraton. Már legalább 2000-en voltunk, rengetegen jöttek csak félmaratont futni egyéniben vagy váltóban. Katával beálltunk 4:55-4:57-es tempóra, nagyon jól ment, néha még be is gyorsultunk. Jött a féltáv, 52:09, azt éreztem, itt ma minden összejön. És akkor elkövettem a nagy hibát. Nem akartam megállni frissíteni, nem éreztem szükségét, hogy a hidegben jéghideg vizet igyak. Katának több esze volt, viszont ő meg azzal purcantotta ki magát, hogy be kellett, hogy érjen. Jött az újabb frissítő 15 km-nél, Kata megint megállt, én konokul mentem tovább. Az okos ember állítólag más kárán tanul, a szamár meg sajátján. Akkor én már szamár se lehetek, mert nem először hittem azt, hogy nem kell inni, menni fog. 16 km-nél elkezdtem lassulni, 17-nél pedig megkezdődött a gyötrelem. Ha azt érzed, hogy szomjas vagy, akkor már nagy a baj. 16 km-től már 5:20-as kilométerek, 18-tól 5:30... 20 km-nél aztán, amikor már látni a célt, szinte húz befelé, még gyorsulni is sikerült valamit, de egy örökkévalóságnak tűnt mire beértem... Igen, megint megtanulhattam, hogy aki sokat markol az keveset fog. Ha megálltam volna frissíteni, lehet, hogy vesztettem volna 20-30 mp-et, de nem rogyok össze az utolsó 4-5 km-re, közel 2,5 percet veszítve az addig szépen felépített időeredményből.

De megcsináltam, és utólag csak ez számít. Semmi más. Még az sem, hogy úgy érzem most magam, mint akit egy baseball ütővel jól elvertek.

Mert reszkess Balaton, jövőre veled, ugyanitt. Jövök!

Ennyi nap van hátra Bécs meghódításáig. Ami a töröknek nem sikerült, nekem muszáj lesz.

Nagyon köszönöm mindenkinek a bátorító szavakat, nagyon jól esett, hogy ilyen sokan és ilyen jól fogadtátok ennek a blognak az indulását. 

Sokat gondolkodtam, hogy kik és miért olvasnák majd ezt a blogot, milyen gyakran írjak és miről. Aztán arra jutottam, hogy megpróbálok nagyjából olyan rendszerességgel jelentkezni, ahogy az edzéseket ütemezem. Ez nagyjából heti 2-3 alkalom, a vége felé talán egy picit több, de semmiképpen nem fogom teleszemetelni senki postaládáját. A téma is elég változatos lesz. Persze a futásé lesz a főszerep, de azért nem csak ennyiből állok. Tuti nem fogom megállni, hogy egy kis zene, jégkorong vagy utazás ne keveredjen majd a témák közé. Az adótanácsadástól viszont megkímélek mindenkit, meg lehet nyugodni!

Just for the records. Mai edzésem egy 10 km-es normál futás volt, 48 perc 19 mp. Mindez 6-7 fokban magamhoz képest igen jó idő, jóval 5 perces kilométereken belül. Ennél persze tudok gyorsabbat is, csak annak ma nem sok értelme lett volna. Hétvégén ugyanis máris jön az első nagy kihívás, a Balaton Maraton, addig nem kéne leamortizálni magam. 

Nem kell megijedni, nem gondolom ezt a blogot kivégezni rövid úton azzal, hogy már szombaton lefutom a 42-t, okafogyottá téve minden további erőfeszítést Bécsig. Nem, a Balaton Maraton egy kétnapos rendezvény, a 42 km-t három részletben kell lefutni. Szombat reggel egy 14 km-es szakasszal indulunk, utána ebéd, aztán délután tolunk újabb 7 km-t. Ettől már jól alszik az ember, másnap reggel pedig, kicsit meggyötört tagokkal neki lehet vágni egy félmaratonnak.

A célom leginkább az, hogy tisztességgel végigfussam, hiszen 2 nap alatt soha nem futottam még ennyit. Ha pedig van erőm hozzá, akkor megpróbálok valami jobb időt is futni. Amivel már nagyon boldog lennék: 14 km-en 1 óra 8 perc, 7 km-en 33-34 perc, félmaraton 1 óra 48 perc. Persze sok múlik az időjáráson is, ha pl. fúj a szél és esik az eső, akkor már annak is örülni fogok ha megúszom megfázás nélkül.

Kezembe került egy edzésterv maratoni futáshoz. Na, ezt gyorsan ki is dobom a szemétbe. Munkanélküli embereknek írták, vagy nem tudom, heti 4-5 edzés, 15-20 km-ekkel. Már kezdtem elbizonytalanodni, de akkor megnéztem mit írnak a félmaratonra és megnyugodtam. Azt is szahanovistáknak szánták, én. kb. harmad annyi edzéssel készültem fel az első félmaratonomra mint ami elvileg javallott és jelentem élek és virulok azóta is. 

Maratonra egyébként nem úgy készül fel az ember, hogy edzésként lefutja néha. Nem, a maratont csak versenyen futnak, az ugyanis egy meglehetősen egészségtelen műfaj, fáj utána mindene az embernek, de leginkább az izületei. Szóval 5-10-15 km-es távok azok amit futni kell, nagy ritkán egy nagyon lassú tempóban lefutott 30-as, de az is csak azért, hogy a monotonitáshoz hozzászokjunk. Azt mondják a hozzáértők (értsd: akik már futottak maratont), hogy aki egyszer lefut 30 km-t, annak már a 42 is menni fog, egyedül fejben kell hozzáerősödni. Én egyszer már lefutottam, de csak versenyen (erről majd még persze lesz szó), edzésen még csak félmaraton sikerült. 30 km ugyanis olyan, de olyan baromi unalmas tud lenni, hogy a Margitszigeten 4 kör után eddig mindig feladtam (az kb. egy félmaraton).

Néha elgondolkodom azon, hogy mi lett volna ha a görögök és a perzsák nem Marathonban ütköznek meg, hanem mondjuk Spártában és a hírnöknek 153 km-t kellett volna loholnia. Először is nem halhatott volna meg 42 km után, mert akkor sose tudjuk meg mi volt a csatában, másrészt mekkora szívás lenne most, áprilisban a Bécs-Tatabánya versenyen kéne indulnom. És akkor még szerencsém lenne, mert ha a csata Rhodoszon lett volna, akkor kurva sokat úszhatnék is.

Na menjünk aludni, az első edzés letudva.