Kezdem egy tavalyi sztorival. Reggel 9:30 van, szokásomhoz híven nem neveztem online, reggel meg el is aludtam, úgyhogy hatalmas rohanás a Városligetbe. Kocsit leraktam a mexikói úti parkolónál, onnan futás a versenyközpontig (2km), mert csak 9-ig lehet nevezni. Persze nem értem oda, de azért sikerül, megnyugodhatok. A rajt csak 10:15-kor lesz. Épp lepakolnék, hogy végre rendezzem gondolataimat, elkezdjek rendesen bemelegíteni, amikor a hangosbemondó visszaszámol és nagy örömujjongásban elstartoltatja a mezőnyt. Mi van?? Odarohanok, kérdezem mi történik, mondják, hogy hát elstartolt a maraton. Na és a 30km-es mezőnyével mi lesz? Milyen 30 km? Az az Erzsébet hídtól indul! Cucc már leadva, az mp3 lejátszómon kívül nincs nálam semmi. Jól van, akkor átfutunk....
Így lett nekem a tavalyi Spar 30 igazából Spar 37. Olyan is lett az eredménye (2 óra 57 perc), utána döntöttem el, hogy akkor már egy maratont is bevállalhatok és úgy is lett.
Idén megint a 30-asra neveztem, egy kicsit több felkészülés után mint tavaly, de a maratont ezúttal nem vállaltam. Ahhoz azért nem edzettem eleget, így a cél az maradt, hogy a tavalyi időn faragjunk egy jelentőset.
Reggel 9:00 van, szokásomhoz híven nem neveztem online, reggel el is aludtam, úgyhogy Hatalmas rohanás a városligetbe. Kocsit leraktam a mexikói úti parkolónál, onnan futás a versenyközpontig (2km), mert csak 9-ig lehet nevezni. Persze nem értem oda, de csak sikerül, megnyugodhatok... A jó pap viszont holtig tanul: idén rutinosabb voltam, és taxival mentem a 12. km-hez....
A cél tehát a tisztes helytállás, ehhez kicsit magasra tettem a lécet. Jászberényi Áron barátom ugyanis 5 percen belüli km-ekkel akarta megfutni a teljes 42,2 km-es távot, így más dolgom nem volt, mint várni a 3 óra 30 perces iramfutókra és mögöttük csatlakozni Áronhoz. Tegnap még jó ötlet volt, ma már kicsit be voltam rezelve. A félelmeimet tovább fokozta, hogy a becsült időnél jó 2 perccel korábban megérkezett a mezőny, jelezve, hogy nem viccelnek az 5 percen belüli km-ekkel. Az első km 4:47, a következő 4:50. aztán 4:35... Hűha, ebből baj lesz. Persze futás közben értettem meg, hogy ha frissíteni is meg kell álni, akkor nem fognak kijönni az 5 perces átlagok, de ez a rohanás akkor is veszélyesnek tűnt.
A verseny útvonala az eddigiekhez képest némileg megváltozott, szerintem abszolút előnyére. Ezúttal kimaradt a Parlament előtti rész az építkezések miatt (ez persze kár), helyette viszont bekerült a Margitsziget, ami viszont van olyan hosszú, hogy nem kellett kimenni Lágymányos külsőig a lepattant külvárosi ipartelepre. Apropó parlament. Pár éve történt egy barátommal, brit házaspár mellett kocog már elég lestrapáltan a rakparton, amikor a feleség felnéz és azt mondja a férjének. "Look! The Hungarian Parliament! (Nézd, itt a magyar parlament!)". Mire a harmincvalahány kilométerrel a lábában járó, egyébként biztos példamutatóan diplomatikus angol férj csak ennyit mond: "Very fuckin' interesting. (Kibaszott érdekes.)"
Az időjárás az indulásnál a nagyon ideális felhős (inkább ködös) 17 fok volt, ez a nézők számára szerencsére, a futók számára már inkább sajnos hamar átváltott 23-24 fokba és szikrázó napsütésbe, amit én futás közben annyira nem szeretek, főleg ekkora távon. De futottam rendületlenül a lufis iramfutók után, a mezőny pedig szépen fogyatkozott. A 30-as kilométernél (ami nekem 18) kezdett végérvényesen megcsappanni a mezőny, hálát adtam az égnek, hogy ezúttal a 30 km-es fallal nem kell megbirkóznom.
Minden Bátor-tábor aktivistának köszönöm a bíztatást. Támogatandó az alapítványukat, a rajt előtt vettem egy bátor-táboros pólót és abban futottam, ennek köszönhetően kitűntetett figyelmet kaptam a szurkolóiktól, minden nagyobb szurkolói zónánál űztek-hajtottak, a legjobban a Nyugati felüljárónál, ahol még gyalog is rossz felmenni, nem, hogy 35 km után. Hatalmas élmény így futni, mindenkinek ajánlom, hogy egyszer próbálja ki, és persze támogassa őket.
A Városligetbe beérve olyan 38 km-nél aztán én is szépen leszakadtam a lufiról, a Szépművészeti Múzeumnál még 50-100 méter lehetett a lemaradásom, de már nekem is sok lett az iram. Lám-lám a 30 km-es fal mindenkit elér, milyen jó, hogy engem csak a célvonalban. A befutó a megszokott katarzis, ugyan a 2 óra 30 perces álomidőből jó fél perccel kicsúsztam, de most már kit érdekel.
És végezetül egy szubjektív összehasonlítás. Amikor tavaly beneveztem a Bécs Maratonra, mindenki áradozott, hogy az milyen egy szuper verseny, mekkora a hangulat. Nem értek egyet. A Budapest Maraton és a Bécs Maraton között épp az a különbség, mint a budapesti éjszakai élet és a bécsi éjszakai élet között. Fényévek. Lehet, hogy a bécsi verseny szervezettebb volt, de olyan bécsiesen unalmas. A budapestin viszont dobok, táncosok, együttesek és hatalmas szurkolás. Köszönöm mindenkinek, hogy itt lehettem ismét!
.JPG)
