Három hónap hallgatás után előkerültem, kicsit szabadságoltam magam a nyárra. Szerencsére nem telt eseménytelenül a nyár, a legfontosabbak címszavakban:
Júliusban életemben először 45 percen belül futottam a 10 km-t. Ehhez kellett a meglehetősen hűvös skóciai időjárás is, 13 fokban sikerült abszolválni a rekordot, a megdöbbentően szép skót felföldön. (Július és 13 fok, értitek. Csak elhivatottaknak ajánlom, de nekik nagyon.)
Augusztusban Szigetmonostoron indultam egy terepfutó versenyen, rekkenő, 30 fok feletti hőségben. A 12,5 km-es táv így is megvolt 1 órán belül. Verseny után dinnyét osztottak, szerintem megettem 2 kilót ott helyben.
Szeptemberben jött a Nike félmaraton, a titkos cél az 1:40:00-en belüli idő volt, ez ugyan nem jött össze, de 1:41:53-mal így is életem legjobb félmaratonja lett. Apró csalódás, hogy nem kerültem be az első 1000-be (ez a verseny színvonaláról mindent elmond), de legalább van miért tekerni jövőre is. :-)
Aztán múlt héten elutaztam a tengeren túlra, konkrétan épp Los Angelesben vagyok, múlt héten pedig New Yorkban voltam. Ha pedig ott jártam, nem hagyhattam ki minden futó mekkáját, a Central Parkot.
A Central Park mítosza részben biztos az amerikai filmekből ered. Szinte nincs olyan New York-ban játszódó film amiben valamilyen kontextusban ne jelenne meg. Ami nekünk otthon a Margit-sziget, New Yorkban az a Central Park. Üdítő oázis az egyébként nyomasztó betonrengetegben. Nekem New York továbbra sem a kedvencem, bár határozottan jobban tetszik, mint amikor először jártam ott, de a Central Park tényleg lenyűgöző élmény.
Ezt a parkot a laikus is látja, hogy a kikapcsolódásnak és a szabadidő sportoknak szánták. A park körül egy kb. 10 km-es műút kanyarog végig, amelynek három sávja van. Egy az autóknak (de abból alig látni, szerintem korlátozva van a behajtásuk), egy a kerékpárosoknak és egy egész sáv (kb. 3 méter szélességben) kizárólag a futóknak. Oda se biciklivel, se más gyorsabb eszközzel nem szabad bemenni, így aztán hiába futnak sokan, mégsem kell úgy cikázni, mint a margit-szigeti rekortánon, ahol 2 ember épphogy el tud egymás mellett menni.
A park maga egyébként is gyönyörű, nem bírtam megállni, hogy minden nap ne menjek el oda és keresztül sétáljak különböző utakon. Kisebb és nagyobb tavak, csónakázó fiatalok és idősebbek, sportpályákon baseball-ozó családok, hatalmas füves részek és évszázados fák, az elmaradhatatlan mókusokkal. Ha nem lenne a Central Park, szerintem New York kibírhatatlan lenne, így viszont egy igazi főnyeremény annak, aki szereti a pörgő világot.
Ami a futást illeti, természetesen pozitív hatással volt rám is a környezet. A 10 km-es kört 44:01-es idővel teljesítettem, ami abszolút egyéni rekord ismét. Az időeredmény főleg annak tükrében dícséretes, hogy aznap már kb. 15 km-t gyalogoltam a városban, mert egyrészt a metrót nem szeretem, másrészt gyalog sokkal jobban meg lehet ismerni egy várost, főleg ha csak pár napod van rá.
A futás közben két dolog volt teljesen más mint a Margit-szigeten. Egyrészt a Central Park egyáltalán nem sík, sőt szinte nincs is sík része, kisebb és nagyobb lejtők és emelkedők követik egymást, összesen kb. 100 méter szintkülönbséget kell leküzdeni 10 km alatt. A másik meglepetés, hogy a tempó itt sokkal gyorsabb; annak ellenére, hogy bőven 4:30-as kilométerenkénti átlagon belül futottam, legalább négyen megelőztek és többekkel is hasonló tempóban futottunk egymást követve. A rekord idő is valószínűleg nagyrészt ennek volt köszönhető.
Hétvégén még kipróbáltam a Riveride Parkot is, ez Manhattan észak-nyugati részén, a Hudson folyó mentén található. Szintén nagyon szép terep, de azért a Central Parkhoz nem fogható, sem élményben, sem minőségben. De edzésnek mindenképp jó volt.
Polgárpukkasztásként ezen a héten az Atlanti Óceánt a Csendes óceánra cseréltem, meglátjuk, hogy a Santa Monica beach-en miylenek a körülmények.
Stay tuned. :-)
