HTML

Futni jó!

2013. április 14. - Aznap lettem 38. És aznap futottam le életem első maratonját. Ez a blog eredetileg az odavezető útról szólt. Azóta viszont már arról, hogy miként nyílik ki egy maraton után a világ. Mert kihívásból rengeteg van, csak figyelni kell.

Friss topikok

  • Azt az elkényeztetett hokiszurkoló mindenségit!: MEN-JUNK-VISSZA! MEN-JUNK-VISSZA! :) (2014.05.19. 09:21) Út Koreába - 2. rész
  • munkagep: @Azt az elkényeztetett hokiszurkoló mindenségit!: türelem, ífjú Skywalker, türelem. :-) (2014.05.14. 12:28) Út Koreába – 1. rész
  • Heronyányiné Lang Anna: Tényleg nagyon jó ez a bolt csak jó fizetés is kellene hozzá !3dl Limonádé 290 ez nem a dolgozó em... (2013.10.12. 14:21) Van egy bolt Szekszárdon
  • jacint70: Hajrá Karesz! Aztán este még lesz egy apró kis program a Stadionok megállónál... ;-) (2013.04.08. 10:29) Már csak 1 hét
  • Weboldal készítés olcsón: Tudok egy jó tervet, ha sikerül a maratonod! Ez nem más, mint az Ironman: olyan maraton, amire 3,... (2012.11.13. 11:05) Köszöntő

Címkék

Anyukám emlékére - Maraton életre-halálra

2013.01.17. 23:58 munkagep

Talán 5 éve kezdődött. Akkor jelentkeztek az első furcsa jelek, köhögés, gyengülés, nehéz légzés. Szerencsére Anyu nem az a belenyugodós típus, lett emiatt mindenféle diagnózis, kezelték refluxszal, tüdőgyulladással, szívbetegségre gyanakodtak vagy csak sima vitaminhiányt véltek. Aztán mielőtt  valami komolyabb szívgyógyszeres kezelést is kapott volna, a szívgyógyász rutinból még kért egy szövettani vizsgálatot. Így mindössze két év telt el mire a magyar orvostudomány diagnosztizálni tudott egy előrehaladott rákos daganatot. És elkezdődött egy hihetetlen harc, egy nagyon nehéz menetelés.

Mikor megtudta Anyu, felhívott és azt mondta, hogy valami daganatot találtak a tüdejében. Elég ijedt volt a hangja. Az első reakcióm az volt, hogy végre valami értelmes magyarázat az elmúlt két év vesszőfutására. Aztán gyorsan rákérdeztem: de Anyu, nem fél éve voltál tüdőszűrésen? - Hát, igen. Biztos nem volt még elég nagy...- De akkor ugye ez csak valami jóindulatú daganat? - Hát, valami olyasmi.

Valami olyasmi.

Anyu sosem mondta el a teljes igazságot. Megpróbált minket védeni, nem kell itt feleslegesen izgulni. Hiszen ő eldöntötte, hogy nem hal meg. Ettől fogva pedig a negatív gondolatok nem tesznek jót.

Jöttek a kemoterápiás kezelések, majd a sugárkezelés és úgy tűnt, hogy sikerült megvívni a harcot. Hogy az a nagyon kemény akarat meghozta gyümölcsét. Jók lettek a leletek, további kezelést nem írtak elő, elég volt kontrollra járni. De eltelt másfél év és kiderült, csak csatát nyertünk, a háborút még nem. Sőt, a rosszak épp most lendültek átfogó ellentámadásba és ismét csatarendbe kell állítani mindent és mindenkit. 

Újabb kemoterápia, annak minden mellékhatásával. Én nem ismertem még embert akinek a kemoterápiától nem hullott ki a haja. Anyu ilyen volt. És úgy döntött, legjobb védekezés a támadás, továbbra sem volt hajlandó komolyan venni a betegséget. Cikkeket írt, interjút adott és azon bosszankodott, hogy az új szabályok szerint a nyugdíj és munkahely között választania kell. Természetesen a munkahelyét választotta.

Ősszel aztán kezdtek sokasodni a problémák. Persze vaknak lenni sokkal egyszerűbb, mint szembenézni a valósággal. Úgy gondoltam, az általános romlás csak a kemoterápia újabb mellékhatása. Hiszen Anyu megmondta, hogy meggyógyul. És kiskoromban már megtanultam, ha Anyu azt mondja, hogy valami úgy lesz, akkor tényleg úgy lett.

Az első intő jel nekem decemberben volt, amikor előbányászta az egyéni vállalkozói könyvelését 25 (!) évre visszamenőleg és megkért, hogy nézzem át, mit dobhat ki belőle. Aki ismeri Anyut, tudja, hogy Anyunál csak input volt dokumentumokból, output nem. A lakása az országos levéltár kicsinyített mása, szerintem ami nála nem volt meg learchiválva, az nem is történt meg. Ez a kidobálósdi nagyon nem vallott rá.

De gyorsan megnyugtatott. Hívott telefonszerelőt, mert nem elég gyors az internet. Villanyszerelőt, mert kell még máshova is konnektor. És a kábeltévét is le kéne cserélni, mert nem jó a vétel. Akinek ilyesmire van ideje, ott nagy baj nem lehet.

Közben azért csak kinyílt a szemünk. Egyre több színes pirula, egyre súlyosbodó köhögés és egyre nehezebb légzés. Szenteste már tényleg nem nézett ki jól, kiderült, hogy az a nyamvadt daganat kezd mindent elnyomni, nyelőcsövet, tüdőt, légcsövet.

Aztán jött egy telefon múlt héten, hogy Anyut be kellett vinni az ügyeletre, állítólag nagy a baj. Bátyám ért be előbb. A nővérkék már mint régi ismerőst fogadták Anyut. Imádta mindenki, hihetetlen volt. Marcinak viszont azt mondták, hogy jó lenne ha most már végig bennmaradnánk, mert - ugyebár - csak napjai vannak hátra. Ugyebár?...

A két ünnep között amikor Anyut bevittük egy kezelésre, Marcival leültünk és azt latolgattuk, hogy mik a kilátások. A legrosszabb forgatókönyvet Marci mondta ki. Ha nem lesz sikeres a kezelés, az is lehet, hogy csak 3-4 hónap van hátra. 

Anyunak valószínűleg teljesen világos volt, hogy végstádiumban volt, csak elhitette magával és másokkal, hogy ez nem így van. Így aztán teljesen hihetetlennek tűnt, hogy a doktornő azt mondja, itt az ideje feladni a reményt. Mennyi van hátra? 1 nap? 1 hét? Erre azt mondta, valami olyasmi.

Valami olyasmi.

Csütörtök estére Anyu jobban lett. Íratott velem egy hihetetlen listát, hogy mit hozzak be neki, mert azok elengedhetetlenül fontosak. Pl. cellux, manikűrkészlet, hosszabbító, zöldbabos konzerv és hasonlók.  

Persze egy jóízűt veszekedtünk, mert én voltam olyan realista, hogy úgy gondoltam vannak itt a manikűr készlet hiányánál komolyabb bajok is, de nem hagyta magát. Félve megkérdeztem, Anyu, nem kéne végrendeletet írnod? Majd holnap - felelte. Majd a Marcival megbeszélem. Aztán kinyitotta a laptopját és megnézte az e-mailjeit. Mindezt fél nappal egy majdnem halállal végződő fulladásos rosszullét után.

Másnap reggel a lakásán kezdtem, kb. két órámba tellett mire összeszedtem azt az egészen lehetetlen kívánságlistát. Most is ott van összekészítve abban a piros hátizsákban. Sok haszna már nem volt, a nővérkéknek sajnos igazuk volt. Anyu már nem volt magánál, így Marcival se kellett megbeszélni a végrendeletet. A barátok viszont csak jöttek, mindig volt nála valaki, sokszor többen is.

Vasárnap délután épp én voltam az ügyeletes. Már csak aludt, egyenletesen, de nagyon lassan lélegzett. Ott ültem az ágya mellett és Szerb Antal Utas és holdvilág című könyvét olvastam, amit még Anyu ajánlott annyira. És akkor rám tört valami nagyon hirtelen és furcsa fáradtság. Talán 5 percre vagy még annyira sem, de elbóbiskoltam. Mire felébredtem, már elment közülünk. Biztos van ebben valami sorsszerű. Megvárta, hogy odaérjek, hogy vele legyek, de megóvott még utoljára valami rossztól. Úgy ment el, hogy ne kelljen látnom. 

2013. április 14. - Aznap leszek 38. És aznap szeretném lefutni életem első maratonját. 

2013. január 13. - Anyu aznap futotta le élete maratonját. Győztesként ért célba. Aki ismerte szerette, tisztelte. Pályatársai szerint az ország az egyik legkiemelkedőbb matematikusát vesztette el, betölthetetlen űrt hagyva maga után. Lehet. Én az anyukámat vesztettem el, az űr ugyanakkora, ha nem nagyobb.

Anyu, nyugodj békében.

 

Dr. Szendrei Julianna (1948-2013)

http://hu.wikipedia.org/wiki/Szendrei_Julianna

 Portugalia43.jpg

1997. augusztus - Portugália. Én 22, ő 49. Nem látszik, maradjunk ennyiben.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://futnijo.blog.hu/api/trackback/id/tr815024473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.