Örömmel értesítünk minden kedves csúszkálni vágyót, hogy hosszú szünet után a tegnapi napon ismét megnyitotta kapuit az ország egyetlen és e tekintetben egyedülálló 5,3 km hosszú, a Margitszigetet körbefutó jégpályája, amely a nap 24 órájában, díjtalan belépés mellett várja az érdeklődő öngyilkosjelölteket.
De most komolyan. Eddig egy majdnem lázba torkolló megfázás vetette vissza a szorgos edzésmunkát, erre tegnap beáll a szibériai tél és a futópályámnak is lőttek. Már a szigetre futva menet sem tetszett, hogy a pocsolyák teteje mind jéggé fagyott, de ott még legalább lehetett kerülgetni és száraz szakaszon futni. Aztán a szigeten már nem volt menekvés, a Duna közelsége miatti pára szépen lecsapódott és vékony filmet képezve olyan szépen fagyott rá a műanyag rekortánra, hogy ha akarták volna se tudtak volna jobb jeget csinálni.
A terv az volt, hogy futok egy intervallumos kört, vagyis 500 méter gyors, 500 méter lassú, és így körbe. Ebből az lett, hogy a jeges szakaszokon a túlélésért küzdöttem, ahol meg jobb volt a felület ott megnyomtam. Klári nevű ismerősöm (innen is üdvözlöm, ha olvassa) javasolta ezt az edzési módot, hogy ezzel lehet igazán fejlődni. A pontos fiziológiai okát nem tudom, de tény, hogy eléggé kipukkantam a végére, a leggyorsabb 500 méterem egyébként 1p 50mp volt, a leglassabb pedig 3 perc kereken, átlagban pedig a kört 26p 10mp alatt tettem meg, ami a körülmények ismeretében, betegségből visszatérve teljesen vállalható idő szerintem.
Legközelebb megint nekivágok egy ilyen körnek, csak az a kérdés, hogy korcsolyával menjek vagy szánkóval.
(a kép csak illusztráció, bár a valósággal kísérteties hasonlóságot mutat)
